|
A tüsszögés itt a Földön is elég kellemetlen – az űrben ez a földi betegség dollármilliárdos küldetések sikerét hiúsíthatja meg. A NASA nem is bízza a véletlenre, az Apollo 11 küldetésen Neil Armstrong-ot és Edwin Aldrin-t a Merck akkori sláger-terméke, a Nasivin kísérte el a Holdra.
1969. július 20-án, 40 évvel ezelőtt az Apollo 11 küldetés elérte célját: Neil Armstrong és Edwin Aldrin voltak az első emberek, akik a Holdra léptek. A Holdon uralkodó szélsőséges külső körülményektől űrruha védte őket. De mi történt volna, ha a szkafanderben egyikük eltüsszenti magát, vagy meg kell törölnie az orrát? A NASA munkatársai gondoltak erre: az űrhajón található, gondosan összeválogatott fedélzeti gyógyszeresládában egy orrspray-t is elhelyeztek, melynek hatóanyaga a Merck által kifejlesztett oxymetazolin volt.
Néha cérnaszálon múlik
Az űrutazás kezdeti időszakában nemcsak a technológiai kihívásokkal kellett megküzdeni, mint a hajtórakéták, az űrruha vagy az űrhajó megalkotása, de felmerült a súlytalanság addig ismeretlen fogalma és a kérdés, hogy milyen hatásai lehetnek az emberi szervezetre. Az első kozmonauták és asztronauták ezért átfogó orvosi vizsgálatokon és különböző kísérleteken vettek részt minden útjuk előtt. Ahhoz, hogy a többnapos út a Holdra sikerrel járjon és épségben vissza is térjenek a Földre, a felmerülő kockázatokat a lehető legkisebbre kellett csökkenteni.
Elővigyázatossági okokból összeállítottak egy fedélzeti gyógyszeresládát, amelynek segítségével az űrhajó személyzete az utazás során szerzett könnyebb betegségeket kezelhette.
A NASA-nak nagyon szigorú elvárásai voltak a gyógyszeresládát illetően. A ládában található gyógyszereket gondosan kellett összeválogatni, és különleges minőségi, hatékonysági és biztonsági előírásoknak kellett megfelelniük. A gyógyszerformát és csomagolást tekintve figyelembe kellett venni a súlytalanság sajátosságait: ha egy dobozból akarták volna kirázni a tablettát, vagy egy levélből kipattintani, fennállt volna a veszélye, hogy a tabletta átlebeg a hajó másik végébe, és eltűnik örökre egy résben. Ezért olyan tartókat készítettek, amelyekben a tablettákat egy-egy cérnaszál rögzítette – így könnyen és biztonságosan lehetett hozzájuk jutni. A folyékony gyógyszerek használata is jóval bonyolultabb az űrben, mint a Földön: az, hogy nincs gravitáció, azt eredményezi, hogy a cseppeket nem lehet kicseppenteni az üvegből; az injekciós ampullákban pedig a buborék „nem megy a tetejére”, így minden ampullát teljesen tele, buborékmentesre kellett tölteni.
Az újonc megállta a helyét
Minden űrhajós kipróbálta az összeválogatott gyógyszereket, hogy kizárják a gyógyszerérzékenység lehetőségét. Elsősorban jól ismert szereket használtak, amelyekkel a légiközlekedésben és légierőnél már több éves tapasztalattal rendelkeztek. Egyetlen kivétel volt: az Apollo 11-en lévő „orrcsepp” a hatvanas évek piaci újdonságaként, a hatékonyságának és kiméletességének köszönhetően érdemelte ki a helyét a küldetésben. Vadászgép pilóták is tesztelték az orrspray-t: amikor a maszjaikon keresztül tiszta oxigént lélegeztek be, többen panaszkodtak nyálkahártya duzzanatra a felső légútakban, ami akadályozta a szabad orrlégzést és rontotta a koncentrációképességet. A Nasivin hatékonynak bizonyult ezeknél a pilótáknál.
Ennek ellenére a cseppek közel álltak ahhoz, hogy lemaradjanak a Hold-utazásról: a hold-küldetések tervezésekor a NASA meghatározta a gyógyszerek prioritási sorrendjét. A nyálkahártya-duzzanatot lohasztó szer a második helyre került azért, hogy az űrhajósok akkor is tudjanak lélegezni, ha a súlytalanság miatt megduzzad az orrnyálkahártyájuk, vagy folyni kezd az orruk. Ám annak érdekében, hogy súlyt spóroljanak, a gyógyszeresláda méretét korlátozták. A jóváhagyott gyógyszerek között fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, amfetaminok és barbiturátok szerepeltek. Az ajánlásokkal ellentétben a tervezők először kihagyták az orrspray-t – és ez majdnem emberéletekbe került: az Apollo 7 legénysége (1968-ban) történetesen megfázott, és annyira el volt dugulva az orruk, hogy kénytelenek voltak nyitott sisakkal visszatérni a Föld légterébe.
Ezután a NASA rögtön visszatette az orrspray-t az alapvető gyógyszerek listájára, és az oxymetazolin hatóanyag, amelyet a Merck fejlesztett ki, prioritást kapott a többi használatban lévő orrcseppel szemben. Azóta ez az orrspray az űrutazások állandó résztvevője: nem csak az Apollo küldetések gyógyszeresládájában és a holdraszállás elsősegély-csomagjában volt benne, hanem az űrsiklók is oxymetazolin hatóanyagtartalmú orrsprayvel a fedélzeten repülnek.
A NASA-t is meggyőzte az oxymetazolin különlegesen gyors hatása, ami akár 12 óráig tart1, miközben kiválóan tolerálható és kiméletes2. Még mindig modern szernek számít, amellyel napjainban is folynak kutatások: a legutóbbi Nasivin kutatás antivirális és gyulladás-ellenes hatást is kimutatott2.
(x)
1. FDA Monograph 1994; 2. Fritz Sacher, Stephan Kölsch, Marion Tschaikin: Antivirale Wirkeigenschaften von Oxymetazoline; Deutsche Apother Zeitung 145. Jahrgang – 03.02.2005 – Nr.5, S. 111 –112; Dr. med. Stefan Reinecke, Dr. med Marion Tshcaikin: Untersuchnung der Wirksamkeit von Oxymetazolin auf die Rhinitisdauer / MMW - Fortschritte der Medizin Originalien Nr. III/2005 (147. Jg.), S. 113-118
|
