|
Ha náthás, legyen Önnél zsebkendő!
Triviálisnak tűnhet, mégsem az...
Az első és legfontosabb „teendő” nátha esetén a rendszeres és helyes orrfújás. Ezzel elkerülhető, hogy a fertőzés tovább terjedjen, szövődményeket okozzon.
A helyes orrfújás technikáját már kisgyermek korban meg kell tanítani (a gyermekorvosok segítenek ebben); sajnos nagyon sok felnőtt van, aki helytelenül, vagy egyáltalán nem fújja az orrát, pedig az esztétikai és kényelmi szempontokon túl komoly egészségügyi panaszokat, felülfertőződéseket okozhat.
A helyes orrfújás technikája: kicsit előrehajtott fejjel végezzük, először az egyik, majd a másik orrjáratot fogjuk be. A két orrjáratot ugyanis felváltva kell kifújni, mert ha egyszerre fogjuk be mind a kettőt, a túlnyomás, a nyomáskülönbség miatt keletkező vákuum nem kifelé, hanem éppen befelé, a melléküregek felé préseli a váladékot, ami alapja lehet valamilyen szövődménynek, például arc- és homloküreg-gyulladásnak.
Kevesen ismerik az orr-higiéne pontos fogalmát, amely az orr-üregek tisztítását, átmosását jelenti. Pedig azon túl, hogy a só-oldatos kezelés nedvesíti és nyugtatja a kiszáradt, igénybevett orrnyálkahártyát, az átmosással fellazíthatjuk az orrváladékot, megkönynyítve annak ürítését, eltávolíthatjuk a beszáradt váladékot, port, egyéb allergéneket is.
Ezért nátha esetén (legyen az megfázásos vagy allergiás eredetű) fokozottan ajánlott a só-oldatos készítmények alkalmazása, míg ideális esetben az orr-üregek tisztításának a napi higiéne részévé kellene válnia.
FONTOS! Gyermekkorban könnyebben elkapják egymástól a fertőződé- seket, ezért beteg gyereket orrfolyással, köhögéssel ne vigyünk közösségbe (bölcsöde, óvoda, iskola).
A nátha nem betegség, hanem egy tünetcsoport, így nem gyógyítható, a cél a tünetek hatékony enyhítése. A nátha kezelésére számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre, amelyeket érdemes kihasználni, hiszen jelentősen megkönnyítik a nátha átvészelését, amely általában 7-8 napig tart.
1. Orrcseppek és orrspray-k használata A hatóanyag tartalmú orrcseppek és orrspray-k a leggyakoribb tünetet, az orrnyálkahártya duzzanatát csökkentik. Nátha, gyulladás, vagy allergia esetén a nyálkahátyában lévő erek kitágulnak, a nyálkahártya megduzzad, akadályozza az orrlégzést és a váladék távozását. Ha nem törődünk vele, a bent szorult váladék és a levegőtől elzárt üregek a kórokozók melegágyául szolgálnak, felmerül a felülfertőződés és a szövődmények veszélye.
NAGYON FONTOS, hogy a hatóanyag a nyálkahártyára kerüljön, hiszen úgy éri el tényleges hatását, ezért az orrváladékot a lehető legjobban távolítsuk el az orrcsepp/orrspray alkalmazása előtt!
Vigyázzunk arra, hogy az érszűkítő hatású szereket ne használjuk huzamosabb ideig (1-2 hétnél tovább), mert hozzászokás és nyálkahártya károsodás alakulhat ki!
Mindig olvassa el a termék betegtájékoztatóját, vagy kérje kezelőorvosa vagy gyógyszerésze segítségét a biztonságos alkalmazást illetően! Csecsemők, gyermekek esetében mindig a nekik megfelelő hatóanyag-tartalmú termékeket kell alkalmazni, hiszen a felnőtteknek szánt termék könnyen túladagolást eredményezhet.

2. Infralámpa használata Az infrasugarak behatolnak a mélyebb rétegek szöveteibe, pl. az orr melléküregeibe, azokat felmelegítve enyhítik a meglévő tüneteket, és megakadályozzák a súlyosabb tünetek kialakulását.
 3. Inhalálás Az inhalálás nem csak nátha, hanem mindenféle megfázásos betegség kezelése esetén hasznos. A meleg, párás levegő, az adalékanyagokkal együtt, rendkívül jólesik és gyógyít.
Gyermekeknek 1-2 éves kortól, és felnőtteknek 2 liter forró vízhez az alábbi adalékok egyikét tegyük.
• 1 marék kamilla: nátha és arcüreggyulladás esetén (nyugtató, gyulladáscsökkentő)
• 1-2 hagyma: náthára, köhögésre (fertőtlenít)
• 1-2 evőkanál kakukkfű: köhögés, légcsőhurut esetén (nyálkaoldó, görcsoldó)
• 1-2 evőkanál zsálya: szájüreg-, torok-, arcüreggyulladás, bronchitis esetén (gyulladáscsökkentő, antibakteriális)
Terítsünk magunkra egy kendőt, és hajoljunk az edény fölé. Lélegezzünk ki és be 10-15 percig, amíg gőzölög, azután sapkával, vagy kendővel tartsuk melegen a fejünket, majd pihenjünk 15-30 percet.
FIGYELEM! Gyereket soha ne hagyjunk egyedül inhalálás közben!
4. Vitamin és folyadék-bevitel (ásványvíz, tea) Nem gyógyszer, de hasznos az antioxidáns hatású C-vitamin. A nátha kezelése során erre azért lehet szükség, mert a vírust elpusztító fehérvérsejtek rendkívül erős oxidációt okozó kémiai anyagokat bocsátanak ki, és ezt az oxidációs folyamatot tudjuk kontrollálni a C-vitaminnal. A szervezet ellenállóképességét javítják az A-, D-, E- és B12 vitaminok, valamint a cink és a szelén is.
5. Szellőztetés Abban a helyiségben, ahol náthás ember tartózkodik, sűrűbben szellőztessünk. A légtérben megnövekedik a kórokozók száma, amelyektől néhány perces szellőztetéssel viszonylag könnyen megszabadulhatunk (ez alatt nem hűl ki a lakás).
Gyors gyógyulást, jobbulást kívánunk!
|